JUDIT CS.HORVÁTH
  • Főoldal
  • Magamról
  • Botanikai akvarellek
  • Olajfestmények
    • 2022
    • 2021
    • 2020
    • 2019
    • 2018
    • 2016
    • 2013
    • 2010
  • Tojástempera
    • 2025
    • 2024
    • 2023
  • Események
  • Kapcsolat
  • Etsy
Picture
Picture
Cs. Horváth Judit tanulmányait az Eszterházy Károly Főiskolán és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végezte, jelenleg művésztanár.

Alkotásaival gyakran szerepel csoportos és egyéni kiállításokon, 2012-ben és 1999-ben a Debreceni Őszi Tárlat nívódíjasa volt. A 2016-os „Benned létező” c. kiállítást a 2010-es „Közelítés” és a 2013-as „Újra megteremtett kapcsolat” c. önálló tárlatai előzték meg.

Művészetére nagy hatással volt Kállai Ernő: „A természet rejtett arca” című munkája. Korábbi alkotásaiban, a mikro- és a makrovilág közötti megdöbbentő hasonlóságot, párhuzamot mutatta be.

Képei elmélyült szellemi filozofikus látásmódról, érzékenységről árulkodnak – megidézve az egységtudatot – a természettel és minden élővel való „közösség” ábrázolását, mely az alkotó gondolkodásmódját is meghatározza.

​Őszinte és igaz természetszeretet, a teremtett világ iránt érzett felelősségvállalás sugárzik a műveiből, bensőséges kapcsolatot ápol mindennel, ami él. A természeti formák felmagasztosulnak finom koloritjának köszönhetően, hiszen minden értéket és nemességet rejt magában.

Fontosabb egyéni és csoportos kiállítások

2021
​2021
2021
​2020
2020
2020
​2019
​2019
2019
​2018
2017
2017
2016
2016
2015
2013
2012
2012
​2012
2008
2008
2005
2002
2000
1999
1999
1996
1995
1994
​1993
Hajdú-Bihar megyei Őszi Tárlat
KIRAK'ART
"Képzelt lények és egyéb állatfajták" - Kölcsey Központ - Debrecen
"Virágszimfónia" - Zsinagóga - Debrecen
"Belső csend" - Tavaszi Tárlat - Debrecen
"Józsai Mozaik" - Józsai Közösségi Ház, Debrecen
SAT (Sublimation Art Team) - Csoport kiállítás - Debreceni Egyetem, Élettudományi Galéria, Debrecen

SAT (Sublimation Art Team) - Csoport kiállítás - Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, Debrecen
SAT (Sublimation Art Team) - Csoport kiállítás - Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
SAT (Sublimation Art Team) - Csoport kiállítás - DMK Józsai Közösségi Ház
Tavaszi Tárlat, Debrecen
Alkotó Pedagógusok Kiállítás
"Benned létező" című önálló kiállítás, Debrecen
Tavaszi Tárlat, Debrecen
Nagyerdei Víztorony "Víztükör" című kiállítása, Debrecen
"Újra megteremtett kapcsolat" című önálló kiállítás, Debrecen
Őszi Tárlat, Debrecen - Nívódíj
Art Attack kiállítás, Debrecen
"Közelítés" című önálló kiállítás, Debrecen
Művészeti Iskola, Debrecen
AKT Hommage - Jubileumi Kiállítás
Fókusz Galéria, Debrecen
Művészeti Iskola, Debrecen 
Fókusz Galéria / Szentes / Kisvárda
DATE Debrecen
Őszi Tárlat, Debrecen - Nívódíj
Őszi Tárlat, Debrecen
Debrecen / Nagyvárad / Kecskemét / Lublin
Hajdúnánás
Hajdúböszörmény / Püspökladány
Minden jog fenntartva © Cs. Horváth Judit
​2021
  • Főoldal
  • Magamról
  • Botanikai akvarellek
  • Olajfestmények
    • 2022
    • 2021
    • 2020
    • 2019
    • 2018
    • 2016
    • 2013
    • 2010
  • Tojástempera
    • 2025
    • 2024
    • 2023
  • Események
  • Kapcsolat
  • Etsy